PTUJ

A Dráva partján fekvő festői szépségű Ptuj város Északkelet-Szlové­niában az Alsó-Dráva-völgy központjában található. Ptuj az egyik leg­régebbi város már a rómaiak idejéből ismert. Szlovénia városai kö­zül egyedül Ptuj rendelkezik egy 1376. évből származó városi alapító okirattal. A középkori városmag teljes egészében műemlékvédelem alatt áll.

 

Ptuj a történelem során a kelet és nyugat között fontos találkozási pont volt. Ptujt átszelte már a prehisztorikus idők híres borostyánkőútja is. A történelem során a város fejlődésében két fontos tetőpontot ért el, a római gyarmatosítás idején és a késő középkorban. A római Poetovia 40.000 la­kosával a római provinciák egyik legnagyobb vá­rosa volt. A város a 9. és 16. század között tett szert híres háromszög alakú sziluettjére. Két ol­dalt a dominikánus és minorita kolostor hatá­rolja, csúcsát pedig a hatalmas Ptuj-i vár képezi.

 

 

Ptuj templomaiban és kolosto­raiban, boltozatos borospincé­iben és vártermeiben sok min­dent megtudhat a történelemről. A rendkívüli szellemi kulturá­lis örökség és a néprajzi hagyo­mány a Ptuj körüli régiót még misztikusabbá teszi. Ennek külö­nös megjelenése a busó alakja, mely a néphiedelem szerint el­űzi a rosszat és elhozza jót.

 

A régi óváros felett emelkedik a hatalmas PTUJI VÁR, melyben a Ptuj-i Regionális Múzeum kapott helyet. A kultúra iránt érdeklődők a PTUJI VÁ­ROSI SZÍNHÁZ felújított színházépületében néz­hetik meg az előadásokat ill. a városi múzeu­mokban és galériákban tekinthetik meg az ál­landó vagy időszakos kiállításokat.

 

 

Az óvárosban számos hotel, kiadó szoba, kávéház és fogadó található. Ptuj régi utcái ideális színhelyül szol­gálnak a különböző szabadtéri ren­dezvények számára. A városban lévő BOROSPINCE ezeréves borászati hagyományról és kitűnő borok ter­meléséről tanúskodik. A nemes bo­rokhoz itt honos ételeket szolgálnak fel, melyeket a ptuji vendéglátósok kitűnően készítenek el.

 

A város látnivalóinak felfedezése után javasoljuk, hogy keresse fel a PTUJI TERMÁLFÜRDŐT, ahol nagy úszómedencék, autós kemping, fa­házak és az új négycsillagos GH Primues Hotel várja Önt. A termál­fürdő mellett található a 18-lyukú golfpálya, mely különböző dombor­zati adottságainak és a vizes aka­dályok nagy számának köszönhe­tően különlegességnek számít. A vá­ros közelében a PTUJI TÓ számtalan lehetőséget kínál a vízi sportokhoz.

 

 

Ptuj résztvevője a 2012. évi EURÓPA KULTURÁLIS FŐVÁ­ROSA projektnek, mely nagy lehetőség arra, hogy be le­hessen mutatni Ptuj-t, mint egy kulturális gyöngyszemet. Ptuj legfontosabb hozzájáru­lása a művészeti és kulturá­lis örökség fesztivál szám­talan kulturális eseménnyel, melyek e régió szellemi kultu­rális örökségének gazdagsá­gát és a néprajzi hagyomány egyediségét tükrözik. Az Eu­rópa Kulturális Fővárosa pro­jekt is egy nagy lehetőség a változtatásokra és a kulturá­lis infrastruktúra kiépítésére.

 

További információ:

Turistični informativni center Ptuj – TIC Ptuj

Slovenski trg 5, Ptuj

email: info@ptuj-tourism.si

tel: ++386 2 779 60 11

www.ptuj-tourism.si

nyomtat nyomtat   
|   
Bookmark and Share