A Rába és a Lapincs ölelésében, a magyar-osztrákszlovén államhatár közelében, található a három nemzet kultúráját és hagyományait őrző település.
A település a francia ciszterci szerzetesek ide telepítése óta ismert, monostorát Szent Gotthárd püspökről nevezték el. Szentgotthárd művészeti és földrajzi adottságaival kaput nyit a kulturális kalandokra. Az innen induló barokk út hazánk nyugati részén kalauzol körbe, megismertetve a barokk páratlan kincsével. Szentgotthárdon a ma látható műemlékek döntő részét a XVIII. századi barokk újjáépítés alkotta. Az úgynevezett magtár templom, az 1667-ben épült egykori Szt. Gotthárd templom maradványa. Felújításának eredményeként napjainkban a színháznak és Információs és Turisztikai Látogatóközpontnak ad helyet. A templom és a ciszterci kolostor épületét 1740-ben kezdték el építeni a középkori monostor alapjain. A templom képzőművészeti alkotásai az oltárképek, a szobrok, a reliefek, a freskók, allegorikus jeleneteket mutatnak be – ma is működő templom és idegenforgalmi látványosság.
A St. Gotthard Spa & Wellness élmény és termálfürdő egyedülálló mediterrán hangulatát a pálmafák, az egzotikus növények és a velük szoros összhangban kialakított természetes kőburkolatok biztosítják. Mindehhez párosul az 1500 négyzetméteres vízfelület, különleges csúszdáival, pezsgőfürdőivel, szaunáival, klasszikus római fürdősorával, gyógyés wellness kezelésekkel várja a fürdőzni vágyókat. A két félsziget alakú 30-32°C vízhőmérsékletű kültéri termálmedence a két partot összekötő fahíd alatt folyik össze. A mediterrán élménymedence egy hatalmas üvegkupola, valamint a pálmafák alatt terül el, melyben a fokozatosan mélyülő parton át lehet besétálni. A medence trópusi szigetét körbe ölelő vadpatak minden fél és egész órában várja az úszni tudó bátor érdeklődőket, mely után további élményt nyújt a sziklafalról lezúduló vízesés, a lazító álló és ülő masszázselemek, a vízi gomba és a medence különböző pontjain elhelyezett vízi buzgárok. A hatsávos, 25 méter hosszú, feszített víztükrű, 2 m mély sport medence az úszást szeretők kedvence. A sekély vizű gyermekmedence (20-40 cm) a legkisebbek felhőtlen lubickolását biztosítja. Engedjen Ön is a mediterrán élvezetek csábításának!
A Rába völgye a Hársas-tó, a Vend-vidék, az Őrségi-erdők megannyi természeti szépséget és kellemes felfedezni valót tartogatnak a hagyományaira és sokszínűségére büszke, modern kisvárost felkereső látogatóknak. A vadvízi evezés legszebb hazai lehetőségét nyújtja a várost ketté szellő Rába folyó. De a horgászok, vadászok, kerékpárosok, bakancsos, gyalogos, és lovas túrázók is meg találják a lehetőségeket – (akár azt is mondhatnánk, a város az aktív pihenés kapuja.)
További információ:
Információs és Turisztikai Látogatóközpont
9970 Szentgotthárd, Széll Kálmán tér 7.
Tel./ Fax: 94/445-053 • E-mail:
latogatokozpont@sztgnet.hu