Öriszentpéter

Galéria

Őriszentpéter Magyarország nyugati határvidékén elterülő, sajátos szokásrenddel, kultúrával, máig élőhagyományokkal és különleges természeti adottságokkal rendelkező tájegységének, az Őrségnek központi települése.

A közel 1300 fős kisváros a Zala folyó völgyében 7 dombra épült. A településszerkezet máig egy évszázados építkezési módot, a szeres településformát őrzi. A dombra épült házcsoportok, szerek különös hangulatot kölcsönöznek Őriszentpéternek. A szerek általában az ott élő családokról kapták nevüket, de előfordul a földrajzi elhelyezkedésről való elnevezés, illetve ősi mesterségekről is. Az egyes szerek közti távolság meglehetősen nagy volt. Ma már jellemző, hogy a szerek szinte egymásba épülnek.

A település gazdag épített örökséggel rendelkezik. Legrégibb épülete a XIII. század elején épült Templomszeren álló Római Katolikus Plébániatemplom, melynek védőszentje Szent Péter apostol, a város névadója.
A település másik védett temploma a Városszeren található késő barokk Református templom, mely 1790-ben épült. Ezen kívül számos régi épület őrzi a jellegzetes őrségi népi építészet elemeit. Ezek többnyire védelem alatt álló lakóházak.
A Művelődési Ház galériaszintjén található a Szikszay Edit Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény, mely 1985-ben létesült jelenlegi helyén.

Városunk rendezvénykínálata szintén országos és nemzetközi hírű vonzerő. Június utolsó hétvégéjének nagyrendezvénye, az Őrségi Vásár 1980-ban indult útjára. A régi vásárok hangulatát idéző rendezvény a hagyományos kézműves értékek, népi kulturális hagyományok felelevenítésével kínál változatos programokat.
Augusztus- Hétrétország: ,,szerek és porták fesztiválja” elnevezésű rendezvény alkalmával az ide látogatók egy héten keresztül betekintést nyerhetnek az itt élő emberek életébe, munkájába. Emellett egy összművészeti fesztivál is, mely népzenei, világzenei, komolyzenei koncertekből, színházi előadásokból, kiállításokból, sokféle közös játékból és látványosságból áll augusztus hónapban.
Szeptember: Természetesen, Őrség - Ökogazdálkodási és Ökoturisztikai Szakkiállítás és Vásár a vidéki Magyarország tájtermékeit, hagyományait mutatja be.
Október: Őrségi Nemzetközi Tökfesztivál - A rendezvényen a tökből készült ételek bemutatása, konferencia és gyermekprogramok mellett töklámpás felvonulás és számos kulturális program várja az érdeklődőket.
Szeptember: Őrségi vadpörköltfőző verseny - A rendezvényen magyar, szlovén és osztrák résztvevők mérik össze tudásukat minden év szeptemberében. A rendezvény gazdag kulturális programokat is kínál.

Bővebb információ a városról: www.oriszentpeter.hu

nyomtat nyomtat   
|   
Bookmark and Share